Egy fogyókúra normalizálódó életvitel margójára:

- úgy kell vizualizálnod a bevitt energiát, mintha a nyugdíjas éveidre kuporgatott gyémánt félkrajcájraidat számolgatnád; ez csodát tesz a koncentrációval

- ha már úgy döntesz, hogy ej, akkor ma eltapsolok négycsillió kalóriát, akkor legalább sütőfriss eklerfánkra/karamellszószos krémparféra/tengerisósmandulás Cote D'Orra pazarold, ne polietilén kakaós bevonómasszára meg "éppen volt otthon" tavalyi kekszre. Azt utólag mindig megbánod.

- A LEGOLCSÓBB DESSZERT A FOGMOSÁS

...de az ablak alatt a szívósszemű mártára vonul fel a megye* minden cserkészszervezete. Lassan kell egy "az ablak alatt, a főuccán" kategória.

*illetve a zászlók alapján már nem biztos, mert most vonult el egy dávidcsillagos. Én már nem tudom, mi bújt ezekbe a cserkésszervezetekbe.

A nagysebességű vasúton való, egyébként izgalmas utazásban az a legcsüggesztőbb, hogy ha csak 300 kilométert kell valahová utaznod, akkor egy óra vigyorgás után lepaterolnak róla.

Hova lett a főoldal éléről a freeblog haláltusájával foglalkozó poszt?

Igazán a kényes fenekünk alá van tolva ez a világ, ahol huszonötezerért (retúr) ugrálhatsz Európa nyugati részéből haza. Már másfél hónapra is bizonyos rutinnal pakolok be, bár igaz, hogy tudnék értékelni egy ércesen dagadó izmú eunuchot, aki aztán cígöli mögöttem a jólfejlett cekkert.

Ennek híján másfél óra reptérre kijutás alatt elégetek egy jó edzésre való köcalt. A helyszínen rövid (!) hidegvértréning, ahogy előttem fogják ki az összes olyan utast, aki többliter sampont, élő hörcsögöt, vagy kilónyi kokaintéglát (egyszer biztos lesz olyan is) próbál a fedélzetre vinni. Még jó, hogy általában mediterrán siránkozás nélkül tűrik az általában tajgetosz-pozitív alanyok, akik fél órával előtte az eindhoveni pályaudvaron még hangosan "büdöskurvakaluz"-oztak, miután jegy nélkül próbálkoztak rá a buszra.

Egyvalaki volt csak, akit sajnáltam. Ahogy visszafogottan kiöltözött a visszafogottan legjobb ruhájába, úgy nézett ki, hogy Magyarországon élő, de határon túli származású parasztbácsi - tán szerb, vagy horvát? Először utazott vasgépen, ez látszott abból, hogy a (lapos aktatáskányi) kézipoggyászát is lecelofánozva hozta a beszálláshoz. Ott mondták meg neki, hogy az ehhez társuló műanyag szatyrot, amiben a sztyuvi elmondása alapján "valami köcsög" volt, nem viheti fel, mert az egy darab az egy darab. Pedig a kettő együtt sem érte el a normál méret felét, ha lett volna nálam egy orbitális méretű zacskó, odaadom, és egy halmazképzéssel le van tudva a probléma. Így viszont ugyanazzal a halvány félmosollyal, amivel végighallgatta a több nyelven való kommunikációs próbálkozásokat (egyik sem jött be), ott hagyta a sarokban.

Beteg gyerekek meg minden, nekem összefacsarodott a szívem, ahogy egy fél perc alatt elválasztották a bácsit meg a kaspóját.

GECIMED is a listed subsidiary of GECINA

(ezt a kifejezést kerestem, de a korpuszalapú szótár a teljes mondatot kidobja)

Másfél héttel ezelőtt is én hoztam meg ide a jó időt, aztán rohant is mindenki kozmálni a két hónap eső után (mi meg az erkélyre húztunk ki, ahol Sacher-Masoch háztartásához illően szúrja a térkő a rinocérosztalpat is). Most meg, amikorra épp mindenki megdögölni készül a pisztolytáska-foltok okozta társadalmi kirekesztéstől, mi meg abszolváltuk az erre a hónapra betervezett összes piknikezést és városnézést, borzongatóan jól esik a lakáson áthaladó cúg, ami egyébként a tízfokos lehűlést és az éjszakai monszunt vetíti előre.

Mondjuk így utólag tökjó, hogy az előbb rézágyúhangon becsapódó ajtóból nem esett ki a csíkosüveg. Ilyen időben mindennek örülni tudok.

Aztán legutóbb, amikor éppen volt egy óra szabadidőm, összefutottam frissen doktorált leállamvizsgázott haverral, és rábeszéltem, hogy beszéljen rá engem életem első véradására. Mivel a tűfóbiám a slag méretű példányok közelében fokozottan jelentkezik, ezért gondoltam, ha már elmegyek, legalább ismerős figyelje az életjeleimet és vágja ki a szívemet, ha belefutnék valami igazán nagy gebaszba.

Na, odatekertünk a Westend előtt a véradóbuszhoz*, és innentől minden a legnagyobb biztonságban kezdett kicsúszni a kezeim közül.

(1) Már odaadtam a tajkártyámat, amikor tudatták velem, hogy kicsi a hely, kísérő ide nem jöhet fel, rá leszek utalva a nővérek jónidulatára. Itt kicsit elfehéredtem, de ezt nem értékelték kontraindikatív ténynek.

(2) Már a vezetőülés mellett állva diktáltam be a gépbe az adataimat, miközben Újdoktor a lépcsősor aljáról válogatott hülyeségeket felkiabálva próbálta bennem tartani a lelket. Piramidális beszólásai végigviszhangzottak az éppen szünetet tartó buszon, ahonnan egy erőteljes női "No, ezt a fasságot meg ki mondta?" viszonozta azokat. A hozzá tartozó erélyes női fej is megjelent a lejáróban, hogy végigmérje a füléig vigyorgó Újdoktort, elkönyvelve, hogy velem van. Itt egyre jobban éreztem magam.

(3) A vércsoportvizsgálati előszúrás (vö. ízelítő) cseppjeiből kiolvasva a jövőt a felvevőnővér rákarmolt egy ákombákom nagy "A" betűt az adatlapomra. Még jó, hogy a kicsit éberebb a válla mögül rászólt, hogy "Ibikém, az azért eléggé Bé", ami még nekem is lejött a mintából. Itt egy kicsit röhögtem, épp hogy csak észre ne vegyék.

(4) Hanyattvágódtam a fotelban, majd jött az első nővér, és vénakeresés címszóval elkezdte az ujjbegyével böködni a jobb könyökömet. Bár fél perc után összehúzta a szemöldökét, azért még öt percig böködött, a biztonság kedvéért. Aztán megpróbálta a bal könyököt is, de ott három perc után feladta, és visszatért a jobbhoz. Újabb három perc után odahívott még egy nővért, az is böködte három percig. Közbe diplomatikusan csak annyit mormogtak, hogy "Hát ez elég vékony. Meglehetőst vékony. Vékony, no."

További öt perc böködés után odahívták a főnővért is, aki még öt percig főböködött a főujjával. "És a másik?" "Az még vékonyabb." "Hát mert ez elég vékony." "Vékony az, tényleg."

Aztán a jobbszélső hosszas hümmögések után bedobta, hogy:

"Hát, én bevállalom."

A másik kettő erre próbált belső kommunikációnak szánt nézéssel válaszolni, de viszonylag gyorsan lejött a jelentéstartalom. Nem volt más hátra, mint még egy kör kínomban való befelé röhögés.

Becsületére váljon, elsőre sikerült betenni; ezután már csak a feledik decinél akadt el az áramlás, amit a hátralevő tíz percre úgy orvosoltak, hogy addig végig tartották a tűt, TARTOTTÁK A TŰT, VÁGOD, AZ EREMBEN BENNE, B****G, HOGY IRÁNYBA ÁLLJON AZ ÉRFALLAL, na, ezen is túlvagyunk. Nem bírom a fémes penetrációt, fene a gusztusomat.

Ez volt múlt hétfőn, a könyököm mostanra kezdi elveszíteni a vagányan mutogatható idült heroinista színezetet, most már csak úgy nézek ki, mint akit rutinosan vernek. Ne kérdezzétek, mikor megyek legközelebb.

Először a veszkó.

Aztán a jaguárminta.

A kockás ing.

A gőzpánk.

Tőlem mindig, mindent elvesznek.

De most tényleg!?!

- Bocsi, ti tudjátok, miért nem lehet átmenni az Oktogonon?

- A büszkeségnapi felvonulást védik a kordonokkal.

- Ja, kár, már azt reméltük, a Bruce Willis jön.

(az más kérdés, hogy attól még lesznek jópasik)

Tegnapelőtt este* aztán a búcsúbuli alkalmából elmentÜNK (!) öten** a VÁROSBA*** autóval**** paplant venni*****, ami számomra olyan mértékű Esemény volt, hogy csuklóból felvettem az új nyári ruhámat, de úgy felvettem, úgy én, hogy a kocsi mellett a Bab tépte ki a cédulalógót hátul a nyakából.

*most például kilenc múlt, és idegesítően a szemembe süt a nap. Itt háromnegyed tízig strandidő van.

**vágod, EMBEREKKEL, ld. még kontraszt a napi 2,38-as emberszámmal, akikkel átlagban találkozom

***igen, ennyire vidéken lakunk

****dzsojrájd, nincs mit mondani

*****PROGRAM és kész

Aki drukkolt nekem, annak elmondanám, hogy három hónap alatt fogytam vagy tíz kilót*. Jó mulatság, férfimunka volt (NEM), bár ennek a kétségkívül csinos eredménynek az értékéből valamicskét levon, hogy előtte két hónap alatt híztam tíz kilót. Szóval aki decemberben látott, azt nem fogja nagyon megrázni a döbbenet, akárhogy is szeretném. Amilyen megveszekedett egy stratéga vagyok, legközelebb találkozási ütemterveket is felvázolok, fel én.

*igen, majd falnak mentem a boldogságtól

Annak, hogy én szoktam otthon énekelni, az az oka, hogy mindig is szerettem volna olyan ember lenni, aki néha énekel otthon, aztán egyszer csak úgymaradtam.

Na, ez például nagyon jó így.

(pedig nem vettem be a Frontint, holott ma nagyon arra állt a barométer)

Simán elmennék Friscóba cangázni, ha attól egy csapásra ilyen bringás milf leszek! (namondjuk a plakát minden szinten nagyon rulez, ennél lejjebb az esküvői meghívómat sem akarom adni)

Avagy információból "hússzoros hozzáadott érték"-üzemmódba. Erre az emberre büszke vagyok, mert eccerűen jelenséggé vált.

Annyira meg vagyok pusztulva, hogy ma feldobott annak a gondolata is, hogy borsófőzeléket* fogok csinálni. (maga az endorfin úgy elúsztatott, hogy a megvalósításra már nem is került, nem is kellett sor kerüljék)

De aztán meg láttam, hogy visszatért a számláló a freeblogra, és elhessegetem magamtól a szánalmasság gyanúját is az ezzel való örömködés kapcsán. Igen, dobozban élek, igen, még ez is jól esik.

Egyébként a nyúzfless meg annyi, hogy lett derekam. Igaz, egyelőre még csak hátul (a fülcimpámból is előbb fogyok, mint hasról), de mégiscsak.

Omentum maior, a csatát talán megnyerted, de a háborúnak nincs vége, amíg tart a kétszersült.

*borsófőzelék, mint a mindennapok szürkeségéből hirtelen vakítóan kivilágló változatosság szimbóluma

Kábé félévente egyszer rámjön a kényszer, hogy ha már egyszer alapos control freak vagyok és alapos jólinformáltnak tűnő nyelvi szakember szeretnék lenni, akkorhátmost fogom magam és kibogozom az emberiség elleni / emberiesség elleni bűncselekmény összemosódását, és a hirtelen megvilágásodást az östökénél megragadva gyorsan le is firkantom egy cetlire, hogy aztán tényleg örökké meglegyen.

Aztán körülbelül a tizedik percben hamvába hol az egész, ajkamról pedig felhangzik "A pi*****a az egésszel" indulathalmaz, és inkább megnézem a nemzetközi bíróságok szócikket.*

*pedig nem vagyok teljesen taxonómiai fogyatékos

Na akkor most

mivel a freeblog hetek óta nem mutat semmilyen normális statisztikát, sőt, tulajdonképpen a hajmeresztő látványként ható folyamatos nulla látogató mellett is van hat idegen kommentem,

csak annyit kérek, hogy tegye már fel a kezét, aki néha idejár olvasni, hogy legalább lássam, mennyi az a nulla, mert így aztán tényleg egy kiba*tt magányos prérifarkasként üvöltöm a holdat idekint.

Én olyan cyberparaszt vagyok, hogy Ctrl+C-vel reblogolok tumblit.